Helyi Időjárás

 

Határok Nélkül pályázati projekt nyitókonferenciája (2009. 12.19.)
Határon Átívelő pályázati program vette kezdetét Csengersimán. A HURO 0801 ,,Határok Nélkül” nevet viselő pályázati program nyitórendezvényére 2010. december 19-én (szombaton) került sor Csengersimán, amin a nagy érdeklődésre való tekintettel több, mint 150 érdeklődő vett részt.
A rendezvény egy sajtótájékoztatóval vette kezdetét, amin a helyi sajtó legfőbb képviselői tehették fel kérdéseiket a Csengersimáért Egyesület és az Ady Endre Társaság vezetőségi tagjainak a pályázattal kapcsolatosan. A Csengersimáért Egyesület képviseletében Osváth Ferenc igazgató úr köszöntötte a résztvevőket. Nyitóbeszédében elmondta ,,A legfőbb célunk az volt hogy a határ által elszakított közösségek újra megismerhessék egymás értékeit és hosszú távú kapcsolatokat építsenek ki egymással”. Az egyesület vezetőségének képviseletében Homoki Tamás jegyző úr tartott előadást a pályázattal kapcsolatos információkról, jövőbeli célokról, valamint a projekt menetéről. Ezt követően az Ady Endre Társaság elnöke Tóth Pál Miklós örömét fejezte ki a pályázat megvalósulásával kapcsolatosan, melyet nagy előrelépésként értékelt a határon túli kapcsolatok erősítésében.
A konferencia végeztével a vendégek állófogadáson vettek részt.
 
 
Magyar kultúra hete (2010.01.22-30.)
 
A Magyar Kultúra Hete - az Ady Endre Társaság állandó rendezvényeinek egyike - 2010 januárjában negyedik alkalommal került megrendezésre. Jelentett-e valami újat a megnyert HURO 0801 pályázat? Igen! Sikerült színesebbé, változatosabbá tenni a programot. A nyitó előadással emlékeztünk Erkel Ferencre, nemzeti operánk megteremtőjére és nemzeti rockkal zártuk a hetet. Rendeztünk hagyományőrző napot Csengersimában, ahol déltől késő estig tartó rendezvényen népszerűsítettük a szatmári népdalt, néptáncot, citerazenét, a bordalt és a táncházi muzsikát. Panyolára is elvittük a szatmári népdalt, és néptáncot, népi történetekkel színesítve. Joseph Haydn zenéje összevetve a magyar zenei hagyománnyal szinten izgalmas előadásnak bizonyult. Régi zenét és zsoltár feldolgozásokat is kínáltunk az érdeklődőknek. A magyar költészetet Nagykárolyban és Szatmárnémetiben egyaránt ünnepeltük egy-egy gyönyörű versműsorral. S hogy a rendezvény nem volt hiábavaló, igazolta az érdeklődők népes serege, az a közel ezer ember, aki kíváncsi volt a budapesti, debreceni, kolozsvári nagyváradi, nagykárolyi és helyi művészek produkciójára.
 
Színházi Est ( 2010.02.10)
Pár évvel ezelőtt remélni se mertük, hogy ezt a mai estét az Európai Unió, valamint a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (2007-2013) fogja támogatni. Ha igaz, hogy minden cselekedetünkkel történelmet írunk, akkor ez a mai estére különösen igaz! Színházi est Szatmárban, Szatmárnémeti több mint 100 éves műemlék színházában... „Határok nélkül”.
 
 
 
 
 
 
KULTURÁLIS EST (2010.03.06)
 
Kulturális töltetű műsorokkal gazdagított programok várták a látogatókat Csengersimán, a 2010.03.06-án (szombaton) megrendezésre kerülő Kulturális Esten.
A rendezvény a HURO 0801 ,,Határok Nélkül” nevet viselő pályázati projekt részeként került megrendezésre. A helyi lakosokon kívül sokan érkeztek a környező településekről és természetesen a határon túlról is, hogy részt vegyenek a kulturális műsorokon.
A kulturális est a Panyolai Citerások zenés műsorával vette kezdetét. A hagyományőrző műsort követően a Szatmárnémeti Északi Színház színészeinek műsora következett, akik a Mindhalálig Beatles című darabból játszott Beatles slágerekkel tovább emelték a rendezvény hangulatát. A nagyszerű hangulat mellet nagyszerű ételek várták a résztvevőket a svédasztalos vacsora alatt.
 
 
PÜNKÖSDI KIRÁLYSÁG CSENGERSIMÁN (2010.05.15)
 
 
A HURO 0801,,Határok Nélkül” című pályázati projekt keretében került sor a kétnapos Pünkösdi Királyság nevű rendezvény megszervezésére. A rendezvény hagyományőrző műsorai mellet számos szórakoztató programmal várta vendégeit. A Tunyogmatolcsi Asszonykórus zenés táncos műsorát követően a Gábrien Néptánc együttes hagyományőrző műsorra szórakoztatta a résztvevőket. A szentjobbi Huszárok minden lovagolni vágyó látogatót szívesen vártak egész nap. A gyerekek rajzversenyen mérhették össze rajztudásukat, ahol értékes díjakat nyerhettek meg. A Szivárvány Színház színészei gyerek műsorokkal kedveskedtek a gyerekeknek. Az Ugrós zenekar még a rossz időjárás ellenére is megállás nélkül húzta a talp alá valót. A csengersimai Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanulói részvételével megválasztották a pünkösdi királylányt. Másnap a romániai Darócon folytatódtak a programok. A pünkösdi királylány lóháton érkezett meg a programsorozat záró helyszínére, ahol megválasztásra került a pünkösdi királyfi is.
 
 
cSALÁDI HÉTVÉGE (2010.06.05)
 
Néha nem árt feleleveníteni a szlogent, hogy "a társadalom legkisebb sejtje a család". Akkor miért nincs az évnek egy napja - vagy akár több napja -, amit a család apraja-nagyja együtt tölt, amit Családi Hétvégének hívnak?! Így indítottuk útjára és tettük a Gyermeknap elé a rendezvényt. A" Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program HURO 0801"keretében új barátságok szövődtek "Határok nélkül" a mai rohanó, elanyagiasodott világban. A Családi Hétvége műsorai igyekeztek minden generációhoz szólni úgy, hogy kulturális örökségünk legjavát vonultattuk fel. Előadóink voltak a Liszt Ferenc Zeneakadémia népdal szakának tanárai (a Jánosi Együttes), néptáncosok (a mátészalkai Kamara Táncszínház népszerű csapata), szatmári népdalokat gyűjtő zenetanárok (Szárazfa zenekar) és színészek. Ejtsünk néhány szót a rendezvény gasztro - filozófiai részéről. Ennek jelentősége egyre nő! Miért?A gyors büfék leszoktatják - főleg a fiatalságot,de az anyagi javak után rohanó családokat is-az együtt főzés öröméről! Azt szerettük volna hangsúlyozni, hogy az ennivalót nemcsak megvenni, de elkészíteni is lehet! Több száz év hagyománya szerint, családi környezetben! Népdal, néptánc, hagyományos ételek, hagyományos fűszerezéssel, ezt nevezzük gasztro-filozófiának. 2011-ben, a pünkösdi-király választásnak egyik próbatétele a családi főzőverseny lesz! Minden reményünk megvan arra, hogy sikerül állandó rendezvénnyé tenni az EU-s projekt által támogatott rendezvényünket.
 
 
ALKOTÓTÁBOR (2010.08.09-15.)
A ,,Határok Nélkül” pályázati program keretén belül megrendezett Alkotótáborban vettek részt a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskolaközpontnak és a Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskolának diákjai augusztus 9. és 15. között Csengersimán. A program sorozatott megvalósító Csengersimáért Egyesület célja az volt, hogy a tábor segítségével összehozza a csengersimai gyerekeket a szatmárnémeti iskola tanulóival, és hogy hosszú távú együttműködésre buzdítsa a két iskola vezetését. A táborban gazdag, szép programok várták a gyerekeket. Kipróbálhatták a gyöngyfűzést, szép karkötőket, láncokat és még sok érdekes tárgyat készítettek. A sportprogramok a szabadidő kellemes eltöltését segítették. A gyerekek többek között részt vettek egy nyíregyházi kiránduláson ahol a csodálatos Nyíregyházi Vadas parkba és ellátogattak a Múzeumfaluba is. A tábor ideje alatt a szatmári nevezetességekkel is megismerkedtek a gyerekek. A Túristvándi vízimalmot és a Kölcsey Emlékházat is megtekinthették az egyhetes programsorozat alatt. A programok a Csengersimai Fesztivállal zárultak, ahol a gyerek programok és a vidámpark mellett tölthették el a tábor utolsó óráit a két iskola tanulói.
 
 
CSENGERSIMAI FESZTIVÁL (2010.08.15)
 
A ,,Határok Nélkül” pályázat keretében szervezett alkotótábor záróakkordjaként került sor a Csengersimai Fesztivál megrendezésére 2010.augusztus 15-én, Csengersimán. A fesztivál a kézműves kiállítással indult, ahol a csengersimai Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és a szatmárnémeti Hám János Katolikus iskola diákjai által készített kézműves dísztárgyakat mutatták be. Ezután Csengersima polgármestere Költő Zoltán mondott nyitóbeszédet melyben kitért a,,Határok Nélkül” nevű pályázati projekt fő célkitűzéseire is. Ezután következett a kutyás bemutató, ami nagyon nagy sikert aratott mind a felnőttek mind a gyerekek körében. A nagyszerű hangulatot tovább fokozták a Szivárvány Színház színészei, akik egy vidám színdarabbal lepték meg a fesztivál résztvevőit. A délután hátralévő részében több nagyszerű együttes előadására került sor. A Nelson Rock zenekar koncertjét követte az Ugrós zenekar zenés táncos műsora, majd a Beatles slágereket felsorakoztató Mindhalálig Beatles című előadást nézhették meg a résztvevők, a Szatmárnémeti Északi Színház színészeinek előadásában. A nap csúcspontja az FG4, Illés és Fonográf emlékzenekarának nagykoncertje volt. A nagyszerű délutáni és esti programok mellet egész nap vidámpark, lovagoltatás és tájjellegű ételek kóstolása várta az idelátogatókat.
 
 
CSAPATÉPÍTŐ TRÉNING (2010.11.04-07)
 
A tanfolyam Romániában, a Maria völgyi Vama községben került megrendezésre, Szatmár megyében, 2010.11.04-07 között. A képzés minden nap 09-19 óra között zajlott, egy-egy órás ebéd-és két fél órás kávé szünettel. A romániai Ady Endre Társaságot tizennyolcan képviselték, s ugyancsak tízennyolcan voltak a Csengersimáért Egyesület részéről, Magyarországról. A résztvevők a következő témákban fejleszthették ismereteiket: hatékony kommunikáció, csapatépítés,a konfliktusok kezelése,valamint a probléma megoldás. A képzés célja az információ megosztás, a készségek és képességek fejlesztése. A kurzus két nyelven folyt, szimultán fordítással: románul és magyarul. Minden résztvevő megkapta a leadott anyag két nyelven kinyomtatott vázlatát. Az elméleti részek ismertetése után gyakorló feladatok következtek, ahol a frissen szerzett elméleti ismereteket gyakorlatba lehetett ültetni. Mindez a felnőttképzés módszertana alapján történt. A továbbképzés módját és szerkezetet-az elmélet és gyakorlat váltakozását mindenki kedvezően fogadta. A legnagyobb sikere az interaktív játékoknak és a csapatos gyakorlatoknak volt. A továbbképzés hatékonyságának felmerésére a résztvevők névtelenül kitöltettek egy-egy kétnyelvű (román-magyar) kérdőívet, ez feldolgozásra került egy hatékonysági beszámoló formájában.
 
Záró konferencia (2010.11.25)
 
Végéhez érkezett a HURO 0801 „Határok Nélkül” című pályázat rendezvénysorozata. A programsorozatok záró rendezvényére 2010 november 25-én került sor Csengersimában. A rendezvény megnyitása után Homoki Tamás a Csengersimáért Egyesület vezetőségének tagja összegezte a pályázatban kitűzött célok megvalósításának folyamatát. Elmondta, sikerült hosszú távú kapcsolatot megvalósítani az Ady Endre társasággal és sok- sok határon túli emberrel, akikkel a rendezvények jóvoltából kerülhettünk kapcsolatba. Az összefoglalót követően Tóth -Páll Miklós az Ady Endre Társaság elnöke mondta el tapasztalatait a projekttel kapcsolatban majd a sajtó képviselőinek kérdéseire válaszoltak a vezetőségi tagok. Az előadást követően a résztvevők állófogadáson vettek részt.

 

HURO/0801/151 "Határok nélkül pályázat"
A pályázat megtekintéséhez kattintson az alábbi képre!


Huro 0802 114 AF, Piac és Hűtőtároló építése
a határ-menti gazdaság és kereskedelem fejlesztéséért.

A pályázat megtekintéséhez kattintson az alábbi képre!


HURO 1001/154/1.1.3 Two wheels in Szatmar
A pályázat megtekintéséhez kattintson az alábbi képre!

 

HURO 1001/222/2.1.2 ECOCOOP-SZATMAR
A pályázat megtekintéséhez kattintson az alábbi képre!

 

HURO/1101/100/1.3.1 Noah's Ark
A pályázat megtekintéséhez kattintson az alábbi képre!

 

 

HURO 1101/027/1.3.1 ECOSUNHOME
A pályázat megtekintéséhez kattintson az alábbi képre!

HURO 1001/106/2.3.2 ,,Cooperation"
A pályázat megtekintéséhez kattintson az alábbi képre!

 

 

Nyelvválasztás

Belépés

Csengersima községet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja.